Helló, ki vagy?

21 January 2017 |

Vajon mi miatt fontos, hogy egyre jobban megismerjük önmagunkat?

 

Furcsa kérdés ez, tudom. De tényleg, biztosan jól-ismerjük önmagunkat? És egyáltalán, tudjuk, mi az önismeret valódi célja?

Az önismeret célja, hogy egyensúlyba hozzuk magunkat. Hogy hogyan tesszük ezt meg, az attól is függ, mennyire vagyunk hajlandóak szembenézni a tényekkel. Merthogy vannak tények. Tény lehet az is, hogy éppen benne vagyunk egy érzelmi válságban. Vagy egy gazdasági, pénzügyi válságban. Ez utóbbi csak másodlagos, mivel ezt megelőzi az érzelmi válság. Tehát az érzelmi válság okait mindenképpen érdemes nagyító alá vennünk, persze csak akkor, ha vissza szeretnénk az egyensúlyállapotunkba kerülni. Nagyon sok ember nem tudja – köztük voltam én is –, mi okozza benne a feszültséget, a „zárlatot”, ami az egyensúlyából kibillentette.

Pedig már a jelek régen megjelentek. Célravezető lenne már végre ténykényt megállapítani, hogy valami nincs rendben. És fel tenni a kérdést: mi veri ki a biztosítékot? No meg azt is, hogyan szüntethetem meg a zárlatot?

Az élet produkálhat olyan helyzeteket, ahol mindezeket, persze ha tudatosan élünk, felismerhetjük. Még az ok okozati részét is megérthetjük. Nem mindig jó érzés a hiányosságokkal, vagy nevezhetjük ezt úgy is, hogy szükségletekkel szembesülnünk. Szükségletek pedig vannak. És az ezekhez társuló érzelmekkel is számolnunk kell. Ha ezek a szükségletek nincsenek feltárva, és ha ezek nincsenek helyesen kezelve, akkor egy idő után a bennünk lévő feszültség valamilyen formában megjelenik. Jobb esetben a lakásunkban kiveri a biztosítékot valami, különös módon, jelezve, hogy zárlat van. Rosszabb esetben az ehhez kapcsolódó érzelmi feszültség szomatizálódik, vagyis testi tünetben jelenik meg bennünk betegség vagy elhízás formájában.

Az önismeret, ha valóban vágyunk az egyensúlyra, az egészségre, a jóllétre, akkor arra is ad választ, hogy eddig milyen téves szükségletkielégítő viselkedést alkalmaztunk. Merthogy bizony a kompenzációval, helyettesítő eszközökkel is számolnunk kell. Vannak, akik most arra lennének kíváncsiak, hogy: jó, jó, hogy tudjuk mindezt, de akkor mi a megoldás?

Mindenképpen fontos feltárni és stabilizálni azt, akik valójában vagyunk, milyen erőforrásaink vannak, miben vagyunk a legjobbak, miben vagyunk tehetségesek, mi az, amit tudatosan képviselni szeretnénk? Milyen valós, egészséges szükségleteink vannak? A legfontosabb felismerni a kompenzált szükségleteinket, amik mint tudjuk, csak helyettesítenek valamit, és mélyítik az érzelmi válságot. Ezt arról ismerjük fel, ha valamit szélsőségesen csinálunk.

A két szélsőségről van most ebben az esetben szó: a valamit nagyon nem, vagy valamit túlzásba-víve csinálunk. Amint megerősödik az énérőnk, az énhatárunk, és egyre jobban képessé válunk éntudatosan élni, ezzel az érzelmi intelligenciánk is fejlődik, és képessé válunk az érzelmi válságokat, krízishelyzeteket is kezelni.

A kisebbrendűségi érzésünket megszüntetve – amik a hatalmi játszmáinkat is generálták -, észrevehetjük, hogy sokkal céltudatosabban vagyunk képesek meghatározni azt, hogy mit is akarunk az életben, mire vagyunk képesek, mi az a biztos jövőkép, aminek megtervezését, kialakítását az érzelmeinkkel is tudjuk támogatni. Mondhatnám ezt úgy is, hogy azért kell az érzelmi támogatottság, hogy a meggyőződésünket megerősíthessük. Ilyenkor határozottabbakká is válunk, hiszünk önmagunkban, mivel az önbizalmunk megerősödött: vagyis hiszünk abban, hogy elérjük a célunkat.

Optimistákká váltunk.

 

Tehát mi miatt van szükség az önismeretre, arra, hogy egyre jobban megerősödjön, kik vagyunk valójában?

Az önismeret, az éntudatosság azt segíti elő, hogy képessé váljunk az érzelmi áttörésekre. Hiszen a felismerések folyamatosak, és a megértések is. Arra, hogy gyorsan ki tudjunk törni az érzelmi válságunkból, és fel tudjuk építeni a számunkra legkedvezőbb jövőt, fontos, hogy az érzelmi intelligenciánk is fejlett legyen, aminek része az éntudatosság fejlesztése is.

Bízom benne, hogy egyre több ember szeretné megtudni: hogyan alakíthatja ki tudatosan az énképét, énmárkáját, hiszen egyre többen elfogadják a nagy divatdiktátor Giorgio Armani szlogenüzenetét:  „A márkám én vagyok!”

Dobó Mariann

Személyi- és életvezetési tanácsadó pszichológus

Személyes vagy online konzultációkra jelentkezés itt: Dobó Mariann +36 70 419 99 94 vagy

http://www.szabadegyetem.com/kapcsolat

http://szabadegyetem.com/referenciak

 

Fotó forrás: itt itt

Önfelfedezéshez további lehetőségek: Szabadegyetem.com Tehetségkutató, Személyiségfejlesztő és Tanácsadó Kft. programjai között