Hogyan tudatosítsuk, mit akarunk elérni az életünkben?

30 November 2016 |

„Az akadály egy rémisztő dolog, amit akkor látunk,

 amikor levesszük a szemünket a célról”

Henry Ford

 

A mai ember igen sokat foglalkozik az úgynevezett „tudatos úton haladással”, az érték- és szabályrendszerek, döntési stratégiák felfedezésével.

Amikor én még fiatal voltam, nekem nem voltak ilyen jellegű gondolataim. Olyan időszakaim viszont igen, amikor hirtelen feszültté váltam, és nem tudtam, hogy mi okozza ezeket a hangulatváltozásokat. Mostanra már megtanultam kezelni ezeket.

Akkoriban nem egészen voltam tisztában a tehetségemmel, sőt még az igényeim megfogalmazásával sem. Azt sem tudtam, hogy mik ezek. Azóta szerencsére felismertem már ezeket.

Felismertem még azt is, hogy minden szükségletben benne van a fennálló probléma és egy szebb jövőkép alkotása is. Ami azt is jelentheti, hogy a fennálló probléma – nevezhetjük ezt egy megoldásra váró éppen aktuális életfeladatnak is – néha erőteljesebb érzelmeket generál bennünk, ami miatt esetleg a szebb jövőbe való bizalmunk meggyengülhet. Megijedünk a problémának hitt feladattól. Egyszerűen azért, mert itt és most van előttünk. Sokan – amint ezt már említettem, közöttük voltam én is -, nem ismerik fel a szükségleteiket, igényeiket. Pedig a szebb jövő elérése érdekében mindnyájunknak fontos ezeket tudatosítani. Itt van egy egyszerű példa, hogyan lehet ezt megtennünk:

Amikor viszonylag elégedettek vagyunk a jelen életünkkel, de azért mégiscsak szeretnénk lépéseket tenni egy még szebb jövő felé, fordítsuk a figyelmünket arra, ami most éppen nem jó nekünk. Tudatosítsuk, mi az pontosan! Vannak élethelyzetek, amikor húzás vagy lökés szükséges az elmozduláshoz. Legtöbbször a kettő egyszerre működik a leghatékonyabban. Fontos megértenünk, hogy meg lehet szokni a rosszat is. Ha van ilyen, akkor viszont az úgynevezett komfortzónánkból érdemes már kijönnünk. Tudatosítsuk, mit szeretnénk, mi az igényünk a jelenlegi életszakaszunkban!

Tehát azt szükséges ebben az esetben pontosítani, mi a változtatni való az életünkben. Célravezető a jövőről faggatózva ilyeneket kérdeznünk magunktól – a jelenlegi elégedetlenségünkkel kapcsolatban – mint például:

  • „Milyen lesz, amikor megoldódik a probléma?”
  • „Mit kapunk meg vele, ami most hiányzik?”
  • Mik a jelenlegi helyzet előnyei, hátrányai?
  • Mit tartok valójában problémának a jelenlegi élethelyzetemben?
  • Mik a valós szükségleteim, igényeim?
  • Mennyire ismertem már fel az erősségemet, azt, hogy miben vagyok tehetséges?

 

A vezetés bármely szintjén igaz, hogy a fennálló problémának és a kívánt jövőbeli célnak van egy személyes és egy vállalkozói oldala. Hiszen minden esetben az a személy is vállalkozik, akinek nincs cége. A saját életünk vezetése is tehát egy igen felelősségteljes cselekedet, persze akkor, ha jól akarjuk ezt csinálni.

Ahogyan ez a gondolatébresztő írás is hangsúlyozza, a személyes életvezetés is tehát egy fontos tevékenység, amelyet legkevésbé sem lehet egészséges önbecsülés nélkül hatékonyan művelni. Ehhez viszont az is már kiderült, mennyire tudjuk felismerni, hogyan lehet tudatosítanunk, mit akarunk valójában elérni az életünkben.  

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Dobó Mariann: Valódi haszon valódi nőknek – Vállalkozónőként reflektorfényben

Szabadegyetem Magánkönyvkiadó