Sokan gondolják úgy, hogy szinte minden, ami értelmet ad az életnek a jó közérzetre vezethető vissza – a boldogságra, önmagunk kiteljesítésére és önmegvalósítására. A jó minőségű kapcsolatok az ilyen fajta jó közérzet legerősebb forrásai közé tartoznak.

Érzelmek

Az érzelmi fertőzés azt jelenti, hogy hangulataink nagy része a másokkal történő interakciók során keletkezik. Bizonyos értelemben az egymásra hangolódó kapcsolatok olyanok, mint az érzelmi vitamin, a nehéz időkben is erőnlétet adnak, és napi szinten táplálnak bennünket.

A világ minden táján úgy hiszik az emberek, hogy az érzelmileg építő kapcsolatok nagyon fontosak a jó életminőséghez. Ennek jellemzői bár az egyik kultúráról a másikra változnak, abban viszont mindenütt egyetértés mutatkozik, hogy más emberekkel kialakult bensőséges kapcsolatok az optimális emberi lét alapjaihoz tartoznak.

John Gottman /2002/ házasságkutató arra a következtetésre jutott, hogy egy boldog, szilárd házasságban a házaspár szinte minden interakciójából vidámság tükröződik, így arra a következtetésre juthatunk, hogy mennyire fontos lételeme az embereknek az életvidámság is. Ennek fenntartása bizony nem is annyira könnyű dolog. Elméletben akár fel is állíthatnánk egy leltárt, amely minden egyes kapcsolatunkat „tápérték” szempontjából értékeli. Egészségre ható előnyei lehetnek ezeknek a jó közérzetet adó kapcsolatoknak.

Boldogság

A viselkedéskutatók számos módon közelítik meg a boldogság kérdését. Egyik ilyen megközelítés szerint, ha a szerelmes pár odafigyelő, gondoskodó magatartású, akkor az két alapvető formában mutatkozik meg:

• Az egyik egy olyan biztonságos háttér biztosítása, amelyben a partner védve érzi magát.
• A másik megközelítés pedig: egy olyan biztonságos légkör kialakítása, amelyből az egyén bátran lép ki a mindennapok világba.

Ez a fajta érzelmi gondoskodás bármilyen kapcsolatban létezhet. A pszichológusok azt állítják, hogy ennek az odafigyelő magatartásnak a prototípusa a csecsemőjéről gondoskodó anyáé. Minden bizonnyal így van ez, hiszen számos fejlődési szakaszelméletet alkotó úgy véli, hogy ebben a korai időszakban stabilizálódik az egyén bizalma, biztonságérzete. Ugyanez a gondoskodó rendszer lép működésbe, valahányszor ösztönösen reagálunk egy segítségkérésre – akár a szerelmünk, akár gyermekünk, egy barátunk vagy egy kétségbeesett idegennek van szüksége ránk. Mindig biztonságos hátteret nyújtunk, hiszen mi is ezt kaptuk meg az életünk legelső szakaszában. Valahányszor partnerünk érzelmi „megmentésére” sietünk, amint segítünk neki megoldani valami nyugtalanító problémát, szeretettel átöleljük, vigasztaljuk, bátorítjuk, vagy egyszerűen csak ott vagyunk és végighallgatjuk őt.

Ideális esetben mindkét fél képes biztonságos hátteret nyújtani a partnerének. Amikor úgy érezzük, hogy egy kapcsolat biztonságos talajt nyújt, az energiáink felszabadulnak, és több idő marad önmagunk kiteljesedésére. Ha védekezésre kényszerülünk, akkor bizony ez elvonja az energiánkat ettől. Ez vonatkozhat a munkahelyen töltött időszakokra is.

Mindezek jól érzékeltetik, hogy a biztonságérzet és az önbizalom mennyire nagy hatással vannak a sikeres élet kialakulására. A biztonságérzetünk, a felfedezőkedvünk, motiváltságunk a mindennapi közérzetünket, egészségünket befolyásolja. Ez a bensőséges kapcsolatunk mércéje is.

Minél nagyobb biztonságérzetet, és jóllétérzést nyújt partnerünk – Bowlby /1988/ elmélete szerint -, annál több dolgot akarunk felfedezni. És minél ismeretlenebb a felfedezés tárgya, annál nagyobb szükségünk van a biztonságos háttérre, amely fokozza energiánkat és figyelmünket, önbizalmunkat és bátorságunkat. Ezt a feltevést tették próbára 116 olyan pár esetében, akik legalább négy éve éltek szerelemben. Ahogyan az várható volt, minél megbízhatóbb társnak érezte valaki a partnerét, aki „biztonságos otthont” nyújt neki, annál nagyobb önbizalommal és elszántsággal ment elébe az élet lehetőségeinek.

Videoszalagon rögzítették a párok között zajló beszélgetéseket arról, kinek mi a célja. Kiderült, hogy az is számít, hogyan beszélgetnek. Ha egyikük érzékenyen, lelkesítő szeretettel és optimistán fordult a másik felé, miközben céljait ecsetelte, a másik érthető módon magabiztosabb lett a beszélgetés végére, és sokszor még magasabbra is tette a mércét.

Akinek viszont a partnere tolakodó és uralkodó módon viszonyult, akkor ő ezután rosszkedvű és bizonytalan lett célját illetően, aminek az lett a vége, hogy a maga által kitűzött célból sokat engedett, és önbecsülése csökkent. Akik uralkodtak a másikon, azt a partnerük durvának és kritikusnak találta, és a tanácsait is elutasítóan fogadta. Az uralkodás szándéka eleve megszegi azt a fontos szabályt, hogy biztonságos hátteret nyújtsunk: csak akkor avatkozzunk közbe, ha okvetlenül szükséges. Ha engedjük, hogy partnerünk a maga módján vállalkozzon valamire, ezzel némán bizalmat szavazunk neki. Minél jobban igyekszünk uralkodni valakin észrevétlenül, annál jobban aláássuk a bizalmat. A beavatkozás akadályozza a felfedezést.

A partnerek támogatási és kötődési stílusai tehát változók. Akik kötődéseikben szorongók, ők nehezen tudnak annyira ellazulni, hogy teret engedjenek társuk felfedezéseinek. Ehelyett azt kívánják, maradjon mellettük, mint ahogy a szorongó anyák hajlamosak bánni a gyermekükkel. Az ilyen egymásra akaszkodva kötődő partnerek talán megadják egymásnak a biztonságos fészket, de nem tudnak benne boldogan úgy élni, mint egy nyugodt “menedékben”. Ezzel szemben az érzelemkerülő embereknek nincs problémájuk azzal, hogy partnerüket engedjék barangolni a világban, abban viszont nem jók, hogy biztonságos és nyugalmas hátteret nyújtsanak nekik, mivel gyakorlatilag soha nem kelnek érzelmileg a védelmükre.

Házasság

Gottman a Washingtoni Egyetem pszichológus szaktekintélyének számít. Mégpedig abban a kérdésben, hogy mitől sikeres vagy éppen kudarcra ítélt egy házasság. Ő dolgozta ki azt a módszert, amellyel 90%-os pontossággal megjósolható, hogy az adott pár elválik-e a következő három éven belül, vagy nem. Érdekes ez, igaz?

Gottman ma már azt az érvet hozza fel, hogy ha egy ember elemi igényeit nem elégítik ki, akkor állandó elégedetlenséget érez, ami épp úgy megnyilvánulhat enyhe frusztráltságban, mint állandóan kifejezett haragban. Ezek az igények tehát, ha nem elégülnek ki, idővel elfajulnak. Az idegrendszeri elégedetlenség jelei idejekorán figyelmeztetnek a kapcsolat veszélyeztetettségére.

Ugyanakkor valami igencsak figyelemre méltóan megy végbe azoknál a pároknál, akik már évtizedek óta élnek együtt, és még mindig örömöt találnak egymásban. Folyamatos összhangjuk még arcuk vonásain is meglátszik. Szinte hasonlítani kezdenek egymásra, ami valószínűleg annak is tulajdonítható, hogy izmaik ugyanazokat az érzéseket tükrözi, amelyeket évek hosszú során kölcsönösen átéltek. Mivel minden érzelem megfeszít vagy ellazít bizonyos arcizomcsoportokat, amikor a párok ugyanazon mosolyognak vagy ráncolják össze homlokukat, hasonló izmaik erősödnek meg. Ez fokozatosan ugyanazokat a ráncokat, redőket alakítja ki, ezáltal arcuk hasonlóvá kezd válni. Ezt a csodát egy olyan vizsgálat tárta fel, melyben párok fényképeinek kétféle gyűjteményét mutatták meg a vizsgálati alanyoknak: Az első sorozat az esküvőjükön készült, a második huszonöt évvel később. Rákérdeztek arra, melyik férj és feleség hasonlít legjobban egymásra? A házaspárok arca nemcsak hasonló lett, hanem az is nyilvánvalóvá vált, hogy: minél hasonlóbb arckifejezést mutattak, annál boldogabb házasságról vallottak.

Az idő múlásával a kapcsolat finomabb módon is formázza mindkettőjüket, a kívánatos viselkedésmintákat számtalan apró interakció erősíti meg. Egyes kutatók szerint ez a formázás a partnert egyre jobban közelíti a másik által elképzelt eszmény felé. Ez a finom terelgetés a vágyott szeretet irányába történik – ezt Michelangelo-jelenségnek nevezik -, amelynek lényege, hogy mindkét fél formálja a másik személyiségét.

A pozitív kapcsolódások száma, amivel a pár naponta, éveken át egymásra hangolódik, talán a legjobb barométere a házasság minőségének. Hiszen ahogy John Gottman állítja: A pároknál a legárulkodóbb jel arról, hogy a kapcsolat tartós lesz-e az, hogy mennyi pozitív érzésben tudnak osztozni. A házasságban az számít, mennyire képesek kezelni konfliktusaikat. A hosszú házasság későbbi éveiben szintén az válik fontossá, hogy mennyi jó érzést táplálnak egymás iránt. 

A fentiek alapján összefoglalhatjuk, hogy fiziológiás megnyilvánulásban mérhető, hogy egyre életvidámabbak, egészségesebbek lesznek azok, akiknek a beszélgetéseit egyre több érzelmileg feltöltő pillanat kíséri.

Bensőséges kapcsolataink ilyen módon egészen más megvilágításba kerülnek: az összekapcsolódás láthatatlan érzelmi szálai meglepő fizikális következményekkel járhat az emberi viszonyulásainkban.

Dobó Mariann

Áttörés című könyv szerzője

Személyi- és életvezetési tanácsadó pszichológus

Személyes- vagy online konzultációk időpont egyeztetése:

 +36 70 419 99 94

http://www.szabadegyetem.com/kapcsolat

http://www.szabadegyetem.com/referenciak

Áttörés, Tegyük boldoggá az életünket! Önfejlesztő tréningkönyv megvásárolható: 

© 2015. Szabadegyetem Magánkönyvkiadó™

http://www.attoreskonyv.com/ 

http://szabadegyetem.com/content/attores-2-kiadas