Helló, ki vagy? Te tudod, miben vagy tehetséges? És hogy van ezzel Ön?

És az önbizalmad? Mennyire erős?

 

 

Minden ember rendelkezik valamilyen képességgel, csak fel kell fedeznie. A tehetség, az adottság egy hozott képesség, és természetes annak, aki birtokolja. Éppen azért, mert ez annyira természetes számára, az is előfordulhat, hogy nincs is tudatában tehetsége létezésének. Abban az esetben viszont, ha a felismerés már szerencsésen megtörtént, ekkor a szinten tartás lesz egy nagyon fontos feladatunk. Mivel: 

„Van egy téveszme, hogy a lángelmét nem lehet elnyomni, az utat tör magának. Csodát tör utat! Nincs könnyebb dolog, mint egy lángelmét elnyomni, mert az bizony nagyon érzékeny. Azt úgy el lehet fújni és taposni, mintha ott sem lett volna.”

                                                                                                                                                                                                                                                               Szent-Györgyi Albert

Valóban igaz, hogy sokszor kevés a rátermettség. Mindannyian ismerhetünk olyan embereket, akik megcsillantak, majd eltűntek a tömegben. Valószínű mással volt gond, ők még mindig nagyon tehetségesek egy adott területen.

A tehetség, a talentum egy csodálatos dolog, bár kelthet feszültséget is – akár a gyermek, akár a felnőtt életében. Ám csak akkor, ha a belső erőforrások, belső értékek, a helyes megküzdési stratégiák, igényes kommunikációs stílusuk nincsenek kellőképpen tudatosítva, sőt stabilizálva. A tehetséggondozás abban segít, hogy a tehetsége miatt felmerülő feszültséget, különbözőséget könnyebben fel tudja dolgozni a hozzám bizalommal forduló személy. Azt te tudtad, hogy az is még nagyon fontos, hogy a kiemelkedő képességed kreatívan, saját javadra tudd fordítani, magabiztosságot szerezve ezzel önmagadnak. A tudatos énmárka építése ebben az esetben is hasznos. Segítséggel a tehetséges fiatalok és felnőttek könnyebben veszik az eléjük gördülő akadályokat, mivel kiegyensúlyozottabbá válnak, önbizalmuk egészségesen fejlődik.

A tehetségeknek, tehát minden embernek, szüksége van időszakonként egy kis segítségre, mentorálásra. Te is, Ön is képes felfedezni, ápolni a tehetségét! Ha képességeit kellőképpen tudatosítja önmagában,  akkor ezzel már el is kezdődik önbizalmának, magabiztosság- érzésének a "megszilárdítása", stabilizálása. Arról egyértelműen meggyőződhet, hogy:

                                                                                                                                                                                                                             „A tehetségére biztosan számíthat!”

                                                                                                                                                                                                                                                                       Dobó Mariann

 

Konzultációs lehetőségek: jelenleg online

Ajánlott létszám:
» Egyéni konzultáció 
» Kis csoport (3-5 fő)
» Klasszikus csoport (10-12 fő)
» Korlátlan létszám

Bónusz plusz egy tréningkönyv, amelynek értéke 6980 forint. http://szabadegyetem.com/magankonyvkiado

http://www.szabadegyetem.com/onindito-palyavalasztasikarrier-tanacsadas

A lenti űrlap használatával kérdéseket tehet fel, vagy jelentkezhet az online egyéni konzultációkra vagy egy napos egyéni foglalkozásokra

http://szabadegyetem.com/kapcsolat

 

Referenciák: http://www.szabadegyetem.com/referenciak

Fotó forrás: itt és itt